A Szentaya szárd fiatalokhoz intézett beszédet

Szent Lukács evangéliumából a csodálatos halfogáshoz fűzte gondolatait Ferenc pápa, aki szokásához híven sűrűn teletűzdelte beszédét rögtönzött mondatokkal. Amikor Jézus megszólítja a halászokat, hogy újra vessék ki hálójukat, azok éppen egy sikertelen éjszakai halfogást követően engedelmeskednek szavának, pusztán azért, mert bíznak benne. Ez a mozzanat, a kudarc és az azt követő bizakodás valamennyiünk életére igaz lehet. 

Néhány fiatal kérdéseket intézett a pápához, s ezek egyike arra vonatkozott, miként érhetnénk el, hogy a bérmálkozás után a fiatalok ne forduljanak el az egyháztól, hanem maradjanak aktív tagjai a közösségnek? A pápa ezt úgy fogalmazta meg, hogy a bérmálás szentsége helyébe a „búcsú szentsége" lép, vagyis a bérmálkozás után a fiatalok elhagyják az egyházat. Mi ez, ha nem kudarc? Valamennyien átélünk kudarcokat életünk során. 

Mi a teendő ilyenkor? Egy keresztény nem lehet pesszimista, mint ahogy a fiatalok sem veszíthetik el a reményt, hiszen az lényegükhöz tartozik. Az a fiatal, akit nem jár át az öröm, a remény, a béke, az hová fordul? 

„Jól tudjátok, hogy az utcán halált árulnak nektek, amikor szomorúak vagytok, amikor elvesztettétek a reményt, a bizalmat, a bátorságotokat. Kérlek benneteket, hogy ne adjátok el fiatalságotokat ezeknek, akik a halált árusítják! Ti értitek, miről beszélek!" – mondta Ferenc pápa, aki ezzel szemben Jézust mutatta föl a fiataloknak.

„Én nem illúziót adok el nektek, amikor azt mondom: van egy Személy, aki előre tud vinni téged: bízz Benne! Ő Jézus! Bízz Jézusban! És Jézus nem egy illúzió!" Ő mellettünk áll kudarcainkban, kész átalakítani minket törékenységünkben, bűnösségünkben. Nem szabad megijednünk a nehézségektől, ki kell vetnünk a hálót a mélyre, fáradság nélkül. 

Nem szabad panaszkodnunk, főleg nem a fiataloknak, mert a „panasz istennő" követése tévútra vezet. Az igazi út Jézus: ő megváltoztatja az életünket, reményt és biztonságot ad. „Nyíljatok meg Istennek és nyíljatok meg az embereknek! Lépjetek túl kicsit önmagatokon. Kis lépésenként nyissátok meg szíveteket a testvériség, a barátság és a szolidaritás előtt!"

A Szentatya megosztotta a fiatalokkal hivatása születésének emlékét. Fölidézte, hogy hatvan évvel ezelőtt hallotta meg szívében Jézus hangját, s az eltelt évtizedeket a siker, az öröm, de számos kudarc, törékenység, bűn is jellemezte. Mégsem bánta meg soha, hogy az Úr útját választotta, mert mindig Jézusra függesztette tekintetét, Őbenne bízott, és Jézus sosem hagyta magára. 

„Bízzatok Jézusban: Ő mindig előre megy, Ő mindig velünk tart! Sosem okoz csalódást. Ő mindig hű, hűséges társ. Ez az én tanúságtételem: boldog vagyok az elmúlt hatvan évért, amit az Úrral töltöttem. De még valami: menjetek előre".

Ferenc pápa mielőtt áldását adta a fiatalokra, megemlékezett a pakisztáni merénylet 70 áldozatáról, és arra kérte a jelenlévőket, hogy együtt imádkozzanak értük. „A pusztítás és a háború mindig rossz döntés, csak a béke útján építhetünk egy jobb világot. A kérdés az, hogy készek vagyunk-e megtenni mindent azért, hogy egy jobb világot építsünk? "

„Szűzanya segítsen mindig minket, hogy egy jobb világért munkálkodjunk, az építés útját, a béke útját járjuk, sosem a pusztítás és a háború útját" – fohászkodott végül Ferenc pápa, majd így köszönt el a fiataloktól: „Isten áldjon benneteket. Kérlek, imádkozzatok értem. És a viszontlátásra!"